Művészet Magyarországon 1830-1870 I-II. - Katalógus

mta műv.tört.kutatóintézet  | 1981  | papír / puha kötés  |  640 oldal

Libri Antikvárium
Kiadja az MTA Művészettörténeti Kutató Intézet - Ismertető: A Magyar Nemzeti Galéria és a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutató Csoportja közös rendezésében másodszor kerül sor a XIX. századi hazai művészet egy viszonylag összefüggő periódusának bemutatására. E kiállítás szervezés előzménye volt az 1980-ban rendezett Művészet Magyarországon 1780-1830 között című nagyszabású tárlat, amely eddig homályban volt, kiállításokon nem szereplő műtárgyakat mutatott be, azzal a céllal, hogy a felvilágosodás korszakának nevezett művelődéstörténeti periódusra irányítsa a közönség és a társadalomtudományok művelőinek figyelmét. Az országos méretű gyűjtő, feltérképező munkát jelen kiállításunk katalógusának készítői és rendezői is folytatták, s az 1830-1870 közötti periódus tematikai-formai gazdagodásának megfelelően kiszélesítették. Céljuk a korábban keveset szerepelt műtárgyak bemutatásán túl új művészettörténeti összefüggések feltárása volt, számolva e korszak sajátos belső tagolódásával, a történeti eseményeket követő lendület alakulásával.- További ismertető: "Belelapozás".
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 490 Ft

A termék megvásárlásával

149 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó mta műv.tört.kutatóintézet
Kiadás éve1981
Oldalak száma:640
Súly1500 gr
ISBN2399961507177
ÁrukódSL#2110794638
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 490 Ft

A termék megvásárlásával

149 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power