Műemlékről mindenkinek

A műemlék nem mindig olyan bonyolult, mint az athéni Akropolisz együttese, vagy a párizsi Notre Dame székesegyház. Lehet sokkalta egyszerűbb, s egyszerűségében is megtalálható a jó építészetnek számos jeles erénye, mint amilyen a csempeszkopácsi román kori falusi templomocska, vagy a budapesti Nemzeti Múzeum puritán, klasszicista épülettömbje, vagy a szegedi ún. Fekete-ház romantikus épülete, vagy akár a túristvándi vízimalom. Ezek az építőművészeti alkotások mind tartalmaznak olyan értékeket, amelyek régiségük, művészi becsük, ritkaságuk, anyaguk, szerkezetük, vagy építészeti elrendezésük révén kiemelkednek koruk többi épületei közül, és ezért mint megőrzésre méltó műemlékek, kivételezett hatósági védelemben részesülnek. Mindebből már az is kitűnik, hogy a műemlék élményadó sokfélesége - műemlék mivolta - az egyes alkotásokban különböző módon nyilvánul meg, s a védelem szempontjait földrajzi helyzetük, történelmi, stílustörténeti, társadalmi és gazdasági szempontokon kívül még más egyebek is motiválhatják. A műemlékvédelem napjainkra az építészet sajátos szakágazatává fejlődött, amely számos társtudomány segítségével oldja meg a feladatait. E könyvben szeretnénk megismertetni az érdeklődő olvasót mindazzal, ami egy művelt, de nem szakember számára a műemléktémakörből érdekes, s amit hasznos tudni. Visszatekintve immár 50 éves műemlékvédelmi pályafutásomra - mint a műemléki munka aktív résztvevője és közvetlen tanúja történelmünk utolsó félévszázadnyi korszakában - talán nem lesz érdektelen, ha azzal kezdem, hogy miként kerültem a műemlékekkel személyes kapcsolatba és a hozzájuk fűződő kötődésem miként vezetett védelmükhöz. A budapesti Műegyetemen 1928-1932 években végeztem, az építészeti karon. Ez időben a modern építészeti törekvések éppen csak hogy születőben voltak. Az általános építészeti képben - amely a szecesszión túljutva újra visszafordult a régi stílusok felé - még nem volt érezhető az a nagy cezúra, amely napjaink építészetét a történeti építészeti stílusoktól elválasztja.