Mosolyszüret - hámorgásokkal itt-ott

A mosoly a lélek tükre. A sokak által gyakran emlegetett mondás - tudom - eltér az enyémtől, a fejembe mégis ez a változat fészkelődött, mivel a mosoly oly sok árnyalatát ismerem, mint amilyen széles skálájú lelkünkben az érzelem. Hámor Vilmos legfontosabb feladatának tartja: mosolyt varázsolni emberarcra. Méghozzá gondűző mosolyt. Ebben a könyvében azoknak az előadásainak írásait kötötte csokrokba, melyekkel évek óta megy, ahova hívják-várják, hogy sajátos stílusával, az elhangzó üzenetek között egyénien improvizáló kalauzolással tegyen eleget vállalt küldetésének. Úgy játszik a különböző hangulatú történetek váltogatásával, mint egy jó zenész a hangszerén: ha kell, némán zokog, és csend tölti ki a sorokat, hogy aztán a percnyi mosolyszünet után szárnyalva emelje hallgatóságának kacaját. Az elmúlt esztendőkben vaskos gyűjteménnyé duzzadt repertoár mások bölcseleteit tartalmazza; úgy elgondolkodtatókat, mint mosolyfakasztókat, színesítve a rá jellemző hámorgásaival. Mély gondolatokat és önfeledt derűt fűz ritmikusan váltakozva kerekké: egyszer szüNet, másszor szüRet, akárcsak az életben. Bárhogy is van, senki sem lehet olyan gazdag, hogy mosoly nélkül ne szegényedne, és senki nem lehet olyan szegény, hogy ne gazdagodna a győri szerző újabb könyvében lévő - szíveket megérintő és nevettető - történetektől.