Almási Kitti, Bagdy Emőke, Buda László, F. Várkonyi Zsuzsa, Kádár Annamária, Pál Ferenc, Popper Péter, Szondy Máté

Mit tehetünk magunkért? - A Nyitott Akadémia válogatott előadásai belső erőforrásainkról

kulcslyuk kiadó  | 2022  | papír / puha kötés  |  286 oldal

Libri Antikvárium
Nehéz időkben, amikor gyakran érezzük úgy, hogy a külső körülmények elsodornak, maguk alá temetnek minket, mindennél fontosabb, hogy arra irányítsuk a figyelmünket, ami rendelkezésünkre áll a megküzdéshez, ami a mi kezünkben van, amit megtehetünk magunkért. Így nyerhetjük vissza kezdeményezőkészségünket a kontrollvesztett pillanatokban - és így hozhatjuk ki a legtöbbet az ígéretes helyzetekből is. Ez a könyv belső erőforrásainkról szól. Olyan értékekről és lehetőségekről, amelyeket gyakran nem is tudatosítunk, vagy nem becsülünk meg eléggé. Ha azonban ezeket következetesen számba vesszük, talán magunk is rácsodálkozunk, mi mindennel rendelkezünk, ami segíthet nekünk, hogy eredményesen birkózzunk meg a nehézségekkel, és mennyi lehetséges lépés van még, amikor már azt hinnénk, hogy nincs mit tenni. A gyönyörű, gazdag tematikus gyűjteményes kötetben a Nyitott Akadémia korábbi kiadványaiból válogattunk össze olyan előadásokat, tanulmányokat, amelyek befelé kalauzolnak minket, hogy felfedezzük saját eszközeinket és távlatainkat. Mindazt, ami segíthet megváltoztatni, amitől szenvedünk, és elviselni, amit nem lehet megváltoztatni. Szerzők: Almási Kitti, Bagdy Emőke, Buda László, F. Várkonyi Zsuzsa, Kádár Annamária, Pál Ferenc, Popper Péter, Szondy Máté
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 090 Ft

A termék megvásárlásával

309 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó kulcslyuk kiadó
Kiadás éve2022
Oldalak száma:286
Súly300 gr
ISBN2310020285751
ÁrukódSL#2113192995
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 090 Ft

A termék megvásárlásával

309 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Évezredek örökségeÉvezredek öröksége