Wass Albert

Mire a fák megnőnek

duna international kft.  | 2011  | műbőr  |  284 oldal

Libri Antikvárium
Pusztulást hozott Erdélyre is a 48-as forradalom és szabadságharc. Nem csak az anyagi, de az erkölcsi értékek pusztulását is. Dúlás, rablás áldozata lett mindaz, amit egész nemzedékek tudással, nehéz és kitartó munkával teremtettek, jogtalanul, méltatlan tulajdonba kerültek a birtokolt javak, miközben egykori gazdáik az elnyomás kegyetlen börtönében sínylődtek. A forradalom leverőinek fogságából hazatérő erdélyi nemes, báró Varjassy István felperzselt kastélyának romjain, a Mezőség adta lehetőségekkel élve, hű embereinek segítségével vág neki, hogy újjáépítse fából, téglából, cserépből, de leginkább lélekből mindazt, amit ő és az imádott szülőföldje elveszített. És tette mindezt az elnyomó császári uralom legszigorúbb terrorja közepette, amikor az élet a hatalom szűk korlátai közé szorult, és akkor is, amikor a magyarság birtokolta környező földek ilyen-olyan fondorlatok nyomán kezdtek román kézre jutni. És mire az újrakezdéskor ültetett csemeték igazi fákká nőttek, minden a régi értékek helyreállását sugallta. (az ismertetőt írta: Káli Király István) Wass Albert díszkiadás 8. kötet.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 6 000 Ft

A termék megvásárlásával

600 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó duna international kft.
Kiadás éve2011
Oldalak száma:284
Súly300 gr
ISBN2310021203778
ÁrukódSL#2112855278
Kötésműbőr

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 6 000 Ft

A termék megvásárlásával

600 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Tartós törzsvásárlói mínuszokTartós törzsvásárlói mínuszok