Minden megvan

Ottlik Géza ma már világhírű regényének, az Iskola a határon-nak atmoszféráját, egyes motívumait, alakulását jó néhány elbeszélésében tetten érhetjük. S nem csupán ott, ahol maga az élményanyag ölt testet, mint A Drugeth-legendában vagy az Apagyiban, de általánosabb síkon is; alig van novellája, melynek légkörét, figuráinak gondolkodásmódját a Horthy-társadalom fojtó légköre, a háború fenyegető veszélye döntően meg ne határozná. Hősei ebben a fenyegetettségben, ez alatt a nyomás alatt élnek - szeretni és alkotni próbálnak, hiszen fiatalok -, s közben minden lélegzetvétel egyre nehezebbé válik a korszak ritkuló levegőjében. Ezek az írások - kettő kivételével - 1938 és 1946 között születtek. A háború közeledése, a háború s a visszamaradt pusztulás, a romok - a látható történetek mögött, a szerelem, az értelmiségi lét problémái mögött mindvégig jelen van maga a történelem. A Magyarok novellapályázatát megnyert A rakparton az 1945-ös Budapest feledhetetlen képét adja. Kötetünk utolsó írása, az 1968-as Minden megvan újat hoz Ottlik elbeszélő módszerében; a mozgalmas-cselekményes, párbeszédekkel építkező, angolos, a klasszikus novellatípus egybeötvöződik az atmoszferikussal, a motívumok szabad asszociációs ragyogása lírával gazdagítja az elbeszélést, anélkül hogy klasszikus erényeiből, szerkezeti szilárdságából, pontos hiteléből bármit is veszítene.