Menekülők

háttér kiadó  | 2005  | papír / puha kötés  |  203 oldal

Libri Antikvárium
Nemes László 1920-ban, Budapesten született. A második világjáborúban önként jelentkezett az angol hadseregbe, hogy részt vehessen a fasizmus elleni küzdelemben. Közkatonaként szolgált öt évig a Közel-Keleten, Észak Afrikában és Olaszországban. A háború után, idehaza egyebek közt újságíróként, szerkesztőként, műfordítóként dolgozott; első regénye 1950-ben jelent meg, a későbbiek közül talán a legismertebbek: Eltűnt Európa, Szeretni nem elég, Dallam a falon túl, Egyetlen édes életünk, Mélyhűtött szerelem, Szerencseszerződés, Hérosztrátoszok kora, Légüres tér. Feleségével Fehér Klárával közösen írt több útikönyvet: Gésák, pagodák, titkok, Hozzál nekem kengurut, stb. Sokat fordított, egyebek közt Defoe, Eric Knight, Maugham, Remarque, Koestler és Vonnegut műveiből. Az írónak ez a legújabb, Menekülők című regénye nem önéletrajz, de a történetet óhatatlanul átszövik mozgalmas életének tapasztalatai, az elmúlt nyolc és fél évtized gyűlölködő, gyilkos, szerelmeket, barátságokat, tisztességet, hűséget próbára tevő, olykor elpusztító, olykor mégis szép, és az ifjúsághoz hasonlóan soha vissza nem térő boldog idejének emlékei: nemcsak a regény Laczkó Péter nevű hősének kalandjai, megpróbáltatásai, örömei, csalódásai - hanem mindazoké, akik ebben a nyugtalan, nehéz korban a tisztesség, az emberség oldalán próbálták, próbálják mégis megtalálni a boldogságukat.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó háttér kiadó
Kiadás éve2005
Oldalak száma:203
Súly300 gr
ISBN2310000803913
ÁrukódSL#2108050265
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély