Megroppan a világrend

argumentum  | 2013  | papír / puha kötés  |  164 oldal

Libri Antikvárium
A Kelet-Közép-Európában és a Szovjetunióban 1989-1991 között végbement hatalmas változást, mely a szocialista világrend felbomlásához és a Szovjetunió széteséséhez vezetett, jelentőségében csak a II. világháborút követő nagy átrendezéshez lehet hasonlítani. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a 20. század második felében ez az eseménysorozat bírt a legnagyobb jelentőséggel az emberiség történetében. Az 1989-ben kezdetüket vett európai társadalmi-politikai folyamatok kétségtelenül alapvető kihatással voltak az egész világra. Elég, ha ennek érzékeltetésére egyetlen példaként itt csak a német egység létrejöttére utalunk. Kötetünk - miként az ennek alapjául szolgált konferencia - címével is a változások nagyságrendjét szeretné érzékeltetni, s azt a nemzetközi környezetet kívánja bemutatni, amelyben a magyarországi események lezajlottak. Az itt közölt tanulmányok szerzői az amerikai, a német és a francia külpolitika perspektívájából elemzik az eseményeket: ismertetik a lengyel ,,Kerekasztal lovagjainak" tárgyalásait, bemutatják azokat a gazdasági-társadalmi-politikai okokat, amelyek a Szovjetunió szétesését eredményezték, új nézőpontból világítják meg a bukaresti történéseket, végezetül pedig kísérletet tesznek arra, hogy kijelöljék Magyarország helyét a nagy átalakulásban
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 390 Ft

A termék megvásárlásával

139 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó argumentum
Kiadás éve2013
Oldalak száma:164
Súly300 gr
ISBN0619001999321
ÁrukódSL#2107883109
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 390 Ft

A termék megvásárlásával

139 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power