Meggyőző érvek

Fülszöveg Anne Elliot huszonhét éves korára már beletörődött, hogy körülményei a vénlányok sorsára kárhoztatják. annak idején családja és barátai lebeszélték arról, hogy egy bizonytalan jövőjű, összeköttetések híján csak saját tehetségére utalt fiatal tengerésztiszt felesége legyen. Az egykori szerelmesek nyolc év után találkoznak ismét, véletlenül. Wentworth kapitány azóta fényes pályát futott be, meggazdagodott, s most, hogy a napóleoni háborúk befejeződtek, le akar telepedni, családot alapítani. Leendő feleségével szemben mindössze egy követelményt támaszt: bárki lehet - csak Anne Elliot nem... Jane Austennek (1775-1817), a hampshire-i regényíró papleánynak hat befejezett regénye maradt ránk, a hat között a Meggyőző érvek az utolsó. Az írónő 1816-ban készült el vele, és hosszas javítgatás, csiszolás után halála előtt néhány hónappal említi unokahúgának, hogy kiadásra kész új regény van a kezében. A regény azonban már csak halála után jelenik meg. A Meggyőző érvek nem pusztán az utolsó, hanem a legérettebb és számtalan kritikusa és olvasója által a legjobbnak tartott Austen-regény. A korábbiak minden erényével bír: magától értetődő otthonossággal mozgunk az írónő életének színterein, a vidéki úriházak szűkre szabott társasági életében, és a nagy- és félvilág divatos találkozóhelyéből józanabbá polgáriasodó, családiaskodó fürdőhelyen, Bathban: elismeréssel szemléljük a néhány jellegzetes gesztusból, elejtett szavakból következetes és teljes jellemmé kerekedő alakok parádéját. Élvezzük Jane Austen humorát, iróniáját, amely talán szelídebb a szokottnál, de éppolyan könyörtelenül ítél és ítéltet. Éppen a korábbi derűs harsányság és éles karikírozó hajlandóság hiánya: és a helyükbe lopódzó elnéző bölcsesség, az ifjúság botlásain, elhamarkodott "balítéletein" túllevő, az önismeret útját már megjárt lélek sokszor fájdalmasan reménytelennek tűnő igyekezete az egyensúly és harmónia megteremtésére - ezek teszik a regényt maradandó élménnyé, s vernek hidat a józanul kritikus 18. századtól a romantika kora felé. "A hősnő, aki nyolc keserű éven át gyötrődik, mert el kellett válnia attól, aki szerette, s akit szeretett, s aztán elismeri, hogy annak, aki elválasztotta őket, bizonyos tekintetben igaza volt, nem mindennapi hősnő az angol regényirodalomban. De hát Jane Austen sem mindennapi író..." (David Daiches