Megcsonkítottak és megalázottak - Dukomentumregény

Fülszöveg Most, hogy magam is mint valami mesélő varázsló, elmondtam az életemet, nem azért tettem, hogy a saját dicséretemet zengjem, hanem hogy megmutassam a küzdelmet és a makacsul bejárt utat, amely engem a családi otthonból, a mangófa árnyékából a nemzetközi szervezetek világosságába vezetett. Az utat a titokban tartott csonkítástól a nyíltan vállalt küzdelemig. És nemsokára különös dolog történik, a nagyanyák elkezdenek fel-alá járkálni, és tisztes távolban tőlünk, titokzatos képpel vitatkoznak egymással. Nem tudom, mi vár rám, de nyugtalanítónak érzem ezt a tanácskozást. Az egyik nagyanya hirtelen maga mellé gyűjti a nyájat, mert megjött az "asszony". Nagyon bő, indigó- és éjkék színű ingruhában és hatalmas fülbevalókkal ékesen érkezik. Alacsony. Én az arcáról azonnal ráismerek. Ez az "asszony" ugyanis nagyanyáim barátnője, és a kovácsok kasztjából való. A kaszt férfi tagjai vassal dolgoznak, és ők "vágják meg" a fiúkat, a nők meg a lányokat. Két másik nő is megjelenik, izmos karú matrónák, őket nem ismerem. Idősebb unokatestvéreim talán tudják, hogy mi vár ránk, mégse mondanak semmit a többieknek. Nagyanya szoninke nyelven közli, hogy végrehajtják rajtunk a salindét, mégpedig azért, hogy "tudjunk imádkozni", ami a mi nyelvünkön annyit jelent: "megtisztítanak, hogy alkalmassá válj az imádságra".