Mátyás és a török basa: Mesegyűjtések 1950-1963

Régen a falusi, tanyasi parasztkultúrában egymásnak mondták a mesét az emberek, a felnőtt emberek. Tudták, amit a gyermek érez az anyjától, nagyanyjától, hogy a mese összeköt, a mese gazdagít, elrepít a valóságból, mégis megismerteti a körülöttünk lévő világot, mert abból táplálkozik, a gyökerei, a motívumai a bennünket körülvevő környezet, közösség jellegéből fakadnak, mert abból építkezik. A nagy öregek tudták ezt. Aki mindezt megélték, volt lehetőségük a néphagyomány autentikus módján szájról szájra, emberről emberre, közösségről közösségre tovább adni ezeket a meséket, ami azzal is járt, hogy ezek a mesék fennmaradtak, de mindig alakultak is: mindenkiből benne ragadt egy kicsi, ami ő volt. Az ő saját története, élménye, vágya, fantáziája. Egy ilyen mese tehát, ki tudja, hány embert, hány emberi történetet, hozzátett szálat, fordulatot tartalmaz és hordozza a következő tolmácsolóig. Most hetven év távlatából bukkannak az Olvasó elé ezek a megmentett mesék, elénk gördítve sok száz ember egymásnak átadott történetét.