Matthias Grünewald

Aligha akad korának még egy festője, aki oltárképein és epitáfiumain a hanyatló középkor emberének társadalmi feszültségekből és ellentmondásokból táplálkozó, felfokozott lelkiállapotát olyan magasrendű szellemi és művészi formában ábrázolta volna, mint Mathis Gothardt-Neithardt, a művészettörténet Grünewaldja. Valamennyi ránk maradt festménye és rajza olyan szenvedélyesen elkötelezett emberről tanúskodik, aki szilajhevű befogadóképességétől és látomásos képzeletétől hajtva a művészi ábrázolás legszélső határáig merészkedett. Kik lepődnek meg azon, hogy századunk embere Grünewald művészetében saját életérzésének megfogalmazását fedezte fel, hogy a művész alkotásainak értelmezése és életkörülményeinek tisztázása az újabb kori művészettörténet egyik legmozgalmasabb fejezete lett. Wilhelm Fraenger, korunk egyik neves művészettörténésze és néprajztudósa, a Hieronymus Boschról szóló monográfia szerzője, előadásaiban és publikációiban a húszas évektől kezdve foglalkozott újra meg újra a Grünewald-problémával. A korszak szellemtörténeti dokumentumainak átfogó ismerete révén áttekinthetővé teszi a műalkotásokat, feltárja hátterüket, a látás bámulatra méltó képességével kinyomozza a festő lélektani alkatát, és az így szerzett felismeréseket mesteri kifejezőerővel továbbítja az olvasóhoz. A szöveget gazdag, csaknem kizárólag színes képanyag egészíti ki.