Máté evangéliuma

szent istván társulat  | 1991  | papír / puha kötés  |  344 oldal

Libri Antikvárium
Máté evangéliumával találkozik mindenki először, aki az Újszövetséget a kezébe veszi. De egyben találkozik azzal a sajátos előadásmóddal is, ami éppen a szentírási könyveknek a sajátja: egyszerre adnak történetet és igehirdetést, elbeszélést és hitbeli tanúskodást, és mindezt a régi keleti ember kifejezésmódjával. Ezért az evangélium mélyebb megértése hozzá van kötve a szöveg megfelelő értelmezéséhez, magyarázatához. A magyarázat mindíg szokásban volt az egyházban. Azt kellett a szövegből kiolvasni, amit a sugalmazott szerző ki akart fejezni. Ehhez pedig ismerni kellett a műfajt, a szavak korabeli jelentését, az események üdvtörténeti összefüggését, továbbá annak a kornak a vallási és kulturális hagyományait, amelyben a könyvek keletkeztek. Máté evangéliumának magyarázatánál az a cél lebegett a szemünk előtt, hogy segítséget nyújtsunk a hívő olvasóknak, akik ismereteiket és vallásos meggyőződésüket kívánják elmélyíteni, de egyben tekintettel voltunk az egyházi igehírdetésre is. Számunkra az evangélium elsősorban kinyilatkoztatás, isteni üzenet az üdvösség rendjében. Ezért a nyelvészeti és szövegkritikai kérdésekre csak annyiban térünk ki, amennyiben az okvetlenül szükséges a kinyilatkoztatott tartalom megértéséhez és kifejtéséhez. A gyakorlati cél miatt nem időztünk azok mellett a vélemények mellett, amelyek ma egy elképzelt műfaj kedvéért könnyen feláldoznák az események történetiségét. A kinyilatkoztatás a Krisztus-eseménybe volt beágyazva, tehát abból kell kiolvasni.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 5 790 Ft

A termék megvásárlásával

579 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó szent istván társulat
Kiadás éve1991
Oldalak száma:344
Súly300 gr
ISBN2399971137937
ÁrukódSL#2110850604
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 5 790 Ft

A termék megvásárlásával

579 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély