Marczibányi István

Marczibányi Istvánt, az egykori csanádi alispánt, királyi titkos tanácsost, aranysarkantyús vitézt, budai arisztokratát már kortársai sem nemesi méltóságáért vagy pusztán vagyonáért becsülték, hanem polgári erényeiért. "Örökös küzdésben vagyon a' Nagylelkűség az Önszeretettel" - írta Horvát István, a Nemzeti Múzeum tudósa 1817-ben. Az olyan nagylelkűséget, amilyen a magyar nyelv ápolására jutalmat alapító Marczibányi Istváné volt, a tudás, a bölcsesség gyarapításával lehet kiművelni, mondta a laudáló könyvtáros. A bölcsesség teheti nemessé a szívet, ez pedig a köz iránti érzék kifejlődéséhez, azaz tisztább hazafisághoz vezet. Végső soron azonban igazán nagylelkűek azok lehetnek, akik kitörnek "a' gyáva Sokaság közűl", azaz autonóm erkölcsi lényekké válnak. Verrasztó Gábor a magyar nyelvű katonai oktatás felkarolójának, a budai betegápoló Erzsébet-apácák bőkezű támogatójának, az akkor maroknyi hazai irodalmár pártfogójának és a magyarországi régiségek lelkes gyűjtőjének nemcsak hiánypótló történetét mondja el, de XIX. század eleji, szinte egzotikus zamatú magyar nyelvű szövegekkel, versekkel illusztrálja, hogy miként lett az erényes budai polgárok példaképe egy budai nemes. Rostás Péter