Márai Sándor naplóinak nyelvi világa a retorikai alakzatok tükrében

A dolgozat Márai Sándor nyelv- és stílusfelfogásának, összefoglalóan: nyelvi világának összetevőit, jellemzőit vizsgálja a caknem félszáz esztendeig (1943-1989) vezetett naplók alapján. Az elsődlegesen retorikai szempontú vizsgálatot kognitív, pragmatikai elméleti keretben végzi a szerző. A stílust mint a szövegre jellemző megformáltságot és értelemösszetevőt a szerkezeti lehetőségek felől, a szövegszintű alakzatok tartományában igyekszik megragadni. Az értekezés a nyelv-stílus-műfaj-szerkezet-gondolkodás-világszemlélet kapcsolatát mint egymást kölcsönösen meghatározó, egymást átható kategóriákat elemzi. A disszertáció három nagyobb témakört foglal magában: az első fejezet arra keresi a választ, hogy Márai nyelvre és stílusra vonatkozó nézetei mely irodalmi hagyíományokhoz, nyelvfelfogásbeli elődökhöz és modellekhez kapcsaolódtak; hogyan értelmezhető az író életművében a nyelvi bizonyságkeresés s a klasszicizálás, és milyen viszonyba hozható e felfogás a klasszikus modernséggel, az avantgarddal, valamint a nyelvi relativizmus problémájával. A második rész a naplónak mint szöveg-műfaj- és stílustípusnak a meghatározásával foglalkozik. Az értekezés harmadik részében pedig a belső formák kerülnek a vizsgálat középpontjába. A Márai életművén végzett interpretatív szövegvizsgálat fényt derít egyfelől a műfaj-, szövegtípus kölcsönviszonyára, másfelől az alakzatoknak polivalens szintaktikai, szemantikai, pragmatikai funkciójára.