Magyarország 1514-ben I. (II. kiadás)

Előszó Hosszú előszavak többnyire olvasatlanul hagyatnak: nem fogom tehát ilyennel untatni olvasóimat. Sőt, mint előbbi hasonnemü munkáimmal tevém, minden előszó nélkül terjesztém vala e köteteket is a közönség elébe, ha a történeti regény előttem uj mezejére lépvén, szükségesnek nem tartanám röviden előadni azon fogalmat, melyet magamnak a történeti regény felől képeztem, s mely az e mezőn alkalmazni szokott nézetektől bizonyos tekintetben eltér. A történeti regénynek, felfogásom szerint, azon általános művészi és erkölcsi feladatokon kivül, melyeket ha az iró szemei előtt nem tart, minden regény puszta időtöltéssé aljasul, még egy különös kötelessége jutott, s ez: népszerüsiteni a történetet. Honnan következik; hogy mennyiben a regény a történet körébe vág, azaz vagy múlt századok általános viszonyaival foglalkozik, vagy történeti személyiségeket léptet fel: az iró ne képzelőtehetségét, hanem azon ismereteket kövesse, melyeket magának, ha lehet, egykorú kútfőkből lelkiismeretes vizsgálódások által szerezhetett