Fejős Sándor

Magyarkanizsa művelődéstörténete

jgyf kiadó  | 2019  | papír / puha kötés  |  218 oldal

Libri Antikvárium
Dr. Fejős Sándor a JGYF Kiadó gondozásában megjelent kötetben egy délvidéki kisváros, Magyarkanizsa dualizmus kori művelődéstörténetét dolgozza fel az adott korszak kulturális életének négy meghatározó színterén - az oktatásügy hiánypótló törekvésén, a virágkorukat élő társadalmi szervezetek közösségformáló erején, a helyi sajtó megjelenésének szerepén és a régióban kibontakozó új iparág, a gyógyturizmus fejlődésén - keresztül. A témaválasztásnál a szülőföld iránti ragaszkodás és tisztelet motiválta a szerzőt. A Délvidék Kutató Központ tagjaként, valamint a Délvidéki Szemle című történettudományi folyóirat szerkesztőjeként a Délvidék dualizmus korának művelődés- és kultúrtörténetét kutatja. A 2018-ban megjelent Magyarkanizsa monográfiája (1848-1945) című kötet főszerkesztőjeként, illetve a századforduló eseményeit feltáró rész szerzőjeként tevékenykedett. A dualizmus korában a gazdasági növekedés, a társadalmi átalakulás hatásának köszönhetően végbement a kulturális modernizáció. A polgári állam fejlődése során felmerült szakemberigényt a társadalom általános műveltségi szintjének emelésével igyekezték pótolni. A modernizáció és az iskolaügy korszerűsítésének folyamata közötti szoros összefüggés jól nyomon követhető. Az 1867. évi kiegyezés a polgári politikai nyilvánosság intézményeinek és ennek okán a társadalmi egyesületek szerveződésének is szabad utat adott. A szerző az oktatásügy, az egyletek, a helyi sajtóorgánumok és a fürdőberuházás tárgyalásakor is figyelemmel kíséri a korszakra vonatkozó országos és regionális törekevések fő áramlatait, a mikrokörnyezetre gyakorolt impulzusainak fő ismérveit. A vizsgálatok folyamán az analitikus módszert alkalmazva, a statisztikai kimutatások eredményeinek értékelésével tárja fel a közművelődés különböző szegmenseinek fő irányvonalait.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 7 790 Ft

A termék megvásárlásával

779 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó jgyf kiadó
Kiadás éve2019
Oldalak száma:218
Súly100 gr
ISBN2310017197753
ÁrukódSL#2113043188
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 7 790 Ft

A termék megvásárlásával

779 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Törzsvásárlói pontokkal Törzsvásárlói pontokkal