Madarak voltunk

Fülszöveg "Elmozdulnak a dolgok" - hangzik el többször is Kolozsvári Papp László új regényében. Nyilvánvaló, hogy a "kizökkent idő" szándékosan trivializált, hétköznaposított parafrázisa ez, persze a jól ismert folytatás nélkül... Mert ebben a regényben senki sem próbálja "helyretolni" a dolgokat. Ellenkezőleg: mintha valamennyi főszereplő azon munkálkodna, hogy még tovább kuszálja, bonyolítsa amúgy is gubancos életét. Pedig ők öten, e regény hősei valamennyien jobb sorsra érdemes, tehetséges értelmiségiek. Csakhogy - enerváltak, rosszkedvűek, önmaguknak hazudnak a legtöbbet, semmivel és senkivel nem vállalnak teljes közösséget; még önmagukkal sem. Lehangoló összkép, még lehangolóbb portrék. De e könyv egésze mégsem lehangoló. Mert Kolozsvári Papp László olyan eredetiséggel, olyan sziporkázó szellemességgel, annyi új művészi megoldással vázolja föl alakjukat, hogy az olvasó már-már hajlamos volna elhinni, hogy fergeteges komédiát tart a kezében, ha az író nem tenné mégis egyértelművé, hogy itt tulajdonképpen kisiklott életek tragédiája elevenedik meg. "A megélhetetlent pótoljuk egymással - mondja a regény egyik hőse -, egymás kimerülőben levő illúziója vagyunk" - így a másik, mert és ezt is tudják, vagy legalábbis kérdezik: "...miért nem futnak ki a dolgok a maguk természetes feszültsége szerint? Alkotva, építve..." De ezt már az író is kérdezi. Egész regényével. Kérdezi, hogy miért válik poshadt beltenyészetté e kiművelt emberfők társasága, miért válik inflálódott szavak csatájává az egykor értelmes emberi beszélgetés, miért válik élet- és szerelempótlékká egy-egy újabb hódítás, miért válik menekülővé az ember... Nyitott kérdések ezek, amelyeken nevetőizmaink simultával még sokáig fogunk gondolkodni.