Lejtős pálya - Antidiszkrimináció és esélyegyenlőség

l'harmattan kiadó  | 2009  | papír / puha kötés  |  224 oldal

Libri Antikvárium
E könyvet azzal a szándékkal adjuk közre, hogy a hazai szakirodalomban elsőként nyújtsunk minden érdeklődő számára átfogó képet a 2003 után jelentős változásokon átmenő magyarországi antidiszkriminációs és esélyegyenlőségi szabályozásról. A kötet célja ezen túlmenően, hogy a gyakorlatban is használható ismereteket közvetítsen a kutatók, a joggyakorlatban dolgozók, valamint az egyetemi oktatásban, illetve a különböző antidiszkriminációs képzéseken résztvevő hallgatók számára. Továbbá felvázolja a jelenlegi jogi szabályozás buktatóit és az esetleges jogszabály-módosítások lehetséges irányait. A kötetben szereplő tanulmányok, tükrözve a magyarországi jogi szabályozásban meglevő aránytalanságokat, a diszkrimináció tilalma és az esélyegyenlőségi szabályozás közül főként a hátrányos megkülönböztetés tilalmával foglalkoznak. Az írások szerzői felmérik az Egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség elősegítéséről szóló 2003. évi CXXV. törvény céljait és eredményeit, valamint foglalkoznak a szinte áttekinthetetlenül széttagolt antidiszkriminációs fórumrendszerrel, a bizonyítási nehézségekkel, a diszkrimináció egyes típusaival, továbbá elemzik a kisebbségi biztos és az Egyenlő Bánásmód Hatóság hatáskörét és eljárásait. A tanulmányok foglalkoznak az etnikai adatok, illetve az adatgyűjtés kapcsán felvetődő kérdésekkel, e kérdéskörhöz kapcsolódik a Magyar Helsinki Bizottság által készített aggregált adatokon alapuló rendőrségi igazoltatási elemzés. Emellett vizsgálnak, olyan a joggyakorlat által felvetett kérdéseket, mint a bizonyítási teher megfordítása, a megtorlással szembeni védelem gyakorlati kérdései és a jogi szabályozás fejlesztésének fő irányai. Önálló tanulmány elemzi a munka világában jelentkező diszkrimináció sajátosságait és az ellene történő fellépés lehetőségeit. Külön írások foglalkoznak a települési önkormányzatoknak a kisebbségi önkormányzatokhoz való (esetenként diszkriminatív) viszonyulásával, illetve azzal, mit tehetnek a cigány kisebbségi önkormányzatok hatáskör hiányában az esélyegyenlőség megvalósítása érdekében.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 690 Ft

A termék megvásárlásával

169 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - könyvtári
Kiadó l'harmattan kiadó
Kiadás éve2009
Oldalak száma:224
Súly200 gr
ISBN0109002625607
ÁrukódSL#2107584118
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 690 Ft

A termék megvásárlásával

169 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély