Aldous Huxley

Légnadrág és társai (Antic Hay)

az est lapkiadó és a pesti na.  | 1936  | vászon  |  324 oldal

Libri Antikvárium
Ismertető: Szerb Antal mondta, ha kíváncsiak lennénk, miféle is az az ,,üvegharang ember", vegyük csak elő Aldous Huxley bármelyik korai regényét. - Londonban járunk a húszas évek elején. Főhősünk, a polgárcsaládból származó Gumbril erősen keresi a helyét a világban, addig is elmegy tanárnak. És egy napon beüt az isteni szikra, felsejlik a tuti üzlet: légpárnákkal kibélelt nadrágot fog kifejleszteni és gyártani, amelyből természetesen igen hamar meg is fog gazdagodni (például a templomi padokban ücsörgök meg az irodisták vinni fogják nagyon). Fel is mondja rögtön az állását (persze ki van azért fejtve, hogy tényleg milyen rémesek a diákok, meg a tanmenet, meg a kijavítandó dolgozatok), apjához költözik, és nekikezd megvalósítani az álmát. Szép kis baráti társasága van különben: művészek, tudósok, újságírók, ... csupa észember, aki a munkájában nem annyira sikeres, mint amennyire törekvő, az emberi kapcsolataiban viszont teljesen múlt és jövőnélküli, mondjuk sodródó, a pillanat hevében gondolattalan, elhamarkodott, vagy egyszerűen döntésképtelen.- További ismertető: "Belelapozás".
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó az est lapkiadó és a pesti na.
Kiadás éve1936
Oldalak száma:324
Súly219 gr
ISBN2310020100542
ÁrukódSL#2112852895
Kötésvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Leor Zmigrod: Ideológiák az agybanLeor Zmigrod: Ideológiák az agyban