Legalább a lámpa égjen

A fiatalabb prózaíró-nemzedékhez tartozó Lajta Kálmán első regénye, amely egy egészen hétköznapi történet keretében ábrázolta a mai paraszti világot, elsősorban nagy atmoszférikus erejével és drámai feszültségével keltett komoly figyelmet. Új kötetének két kisregénye ugyanezekkel az erényekkel idézi meg a faluról a nagyvárosba került parasztemberek hétköznapjaiban - pátosz, romantika és naturalista felajzottság nélkül - a valódi emberi drámát. A címadó kisregény faluról városba került, és szakma nélkül, talajtalanul tengődő Szira házaspárja képtelen a nagyvárosban boldogulni. Lakásra gyűjtögetett pénzük egy szélhámos markába jut, a férfi munkahelyén súlyosan megsérül, s a kórházban meghal, a fiatalok pedig nem tudnak megegyezni abban, hogy náluk lakjék-e az özvegy, vagy menjen vissza a faluba. Csupa naponta ismétlődő hétköznapi sorsfordulat, s mögöttük csupa emberi dráma. A házaspáré, akik azért jöttek el a faluból, mert az "egyetlen fiuk" apja - az asszony egykori szeretője, a mostani tsz-elnök, Szira Pálé, aki gyámoltalanságában nem tudta megoldani, hogy gyökeret verjenek a városban. S a fiúé, aki feleségével szemben gyáván viselkedik, s akkor tagadja meg anyját, amikor az teljesen támasz nélkül marad. A másik regény, a Vadházasság nemkülönben erkölcsi dráma: hőse, egy faluról felkerült egyetemista vadházasságban él egy falusi útján megismert lánnyal, s nem tudja, de nem is akarja elvenni, ugyanakkor, karrierje érdekében főbérlőnője lányát akarja feleségül venni, de vadházastársának nem meri az igazságot megmondani. Lajta Kálmán e két írásának a tanulságai túlgyűrűznek a regények történetén: vegyük észre azokat a csendes drámákat is, amelyeket a nehéz életű emberek belső fegyelme nem enged látványos tragédiákban kirobbanni.