Lecke regény

helikon  | 2005  | kemény kötés  |  115 oldal

Libri Antikvárium
FÜLSZÖVEG -...ugyanis a történet hosszú és bonyodalmas, és nem lesz egyszerű olyan részletességgel elmondani, hogy egyetlen résztvevőjét se érje igazságtalanság. Ugyanis ebben az esetben, legalábbis véleményem szerint, ahogy sok más esetben is, nincsenek egyértelműen bűnösök és ártatlanok, hanem leginkább csak szerencsétlenek. Meg persze ügyetlenek, legalábbis egy, ez én lennék - no de erről majd később. És higgyétek el, nem feledkezem meg arról a felettébb kínos tényről, hogy a legbelsőbb magánügyekről esik szó. Erről azonban nem tehetek. A feleségem választotta ezt a semmissé nem tehető utat a nyilvánosság felé, én pedig nem tehetek most, mint hogy követem őt ezen az úton... A reichenheimi Schiller Gimnázium anyanyelvtanára, a látszólag feddhetetlen életű Joachim Linde tisztában van azzal, hogy magán- és családi ügyei süllyedőben vannak. Emellett szinte eltörpül az óráján legutóbb történt felháborító eset. Most "legkínosabb, legbensőbb ügyeit" kell kiteregetnie a kollégák előtt, hogy mentse magát. És Linde elhatározza, nem adja olcsón a bőrét. De nemcsak magánjellegű, hanem történelmi adósságokról is szó esik a regényben. A Lecke arról szól, miképpen fonódnak össze megszépített emlékeink és gondolataink a féligazságokkal, amikor megpróbálunk szembenézni önmagunkkal
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 400 Ft

A termék megvásárlásával

140 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó helikon
Kiadás éve2005
Oldalak száma:115
Súly200 gr
ISBN2399992015948
ÁrukódSL#2108730383
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 400 Ft

A termék megvásárlásával

140 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára