Géczi János (Monostorpályi, 1954. május 4. -) József Attila-díjas író és képzőművész. Egyetemi oktató (élettudománytörténet, művelődéstörténet, neveléstörténet, szimbólumtörténet). Irodalmi pályafutása kezdetétől az irodalmi és a képzőművészeti avantgarde hagyományára figyel, bár nem tekinthető semmilyen irányzat elkötelezettjének. Nemzedékére jellemző módon több műfajban tevékenykedik, szinte programszerűen a műfaji határok lebontásával kísérletezik, s a műfajok, művészetek átjárhatóságának a szószólója. Vizuális karakterű irodalmi tevékenységeit is ez a törekvés hatja át. Képverseket, fényképeket, térverseket 30 éve készít, s ezek hazai és nemzetközi folyóiratokban, antológiákban és kiállításokon kerültek bemutatásra. Több tucat több műfajú könyve jelent meg magyar kiadóknál, ezek között szerepelnek a vizuális műveket bemutatóak is, mint például a Vadnarancsok (versek, FMS, 1982), a Léghajó és nehezéke (versek, Magvető, 1983), a gyakran hivatkozott Elemek (versek, Szépirodalmi, 1986), a Gyónás (versek, Magvető, 1988), a Látkép a valóságról gepárddal (versek, Szépirodalmi, 1989), a concrete (képversek, Magyar Műhely, 1992, Párizs-Bécs-Budapest), a [fonalvers, figurával] (versek, Vár Ucca 17. 1994), a Képversek, Róma (képvers és regény, Orpheusz Könyvek, 1996), a Képversek (csúsztatás, hasítás, tépés, Vár Ucca Tizenhét, 1997), a Carmen figuratum (képversek, katalógus, Magyar Műhely, 2003) illetve egy ősz mint júlia (haikuk és wakák, OSzK, 2003) című könyvmű. 2007-ben Artisjus-díjban részesült. Munkásságát számos kritika illetve tanulmány tárgyalta, köztük két, kizárólag a Géczi-korpusszal foglalkozó monográfia. Ismertető: "Belelapozás".
+ Mutass többet
- Mutass kevesebbet
