Lármafák oltalmában - mai székely balladák 2.

Szépségben megtestesülő életszeretet Verzár Éva székely balladáiról (...) Fel is merül a kérdés: nem felesleges-e, nem mesterkélt-e a párbeszédeknél a bár Erdély-szerte, ám mégsem ,,tévészerte" beszélt nyelvhez való ragaszkodás? Egyáltalán: nem válik-e maradivá - nem tűnik-e avíttnak - ettől Verzár Éva alkotása? De fel kell tennünk ezt a kérdést nemcsak a nyelvezetére tekintettel, hanem a témavilágára is: nem ócska nosztalgiát, nagymagyarkodást lovagol-e meg az írónő, midőn az ősiségét őrző székely világot tálalja elibénk balladáiban? Hasonlót tudhatunk itt elmondani, mint a természeti képekkel kapcsolatban. A ma is élő hagyományok hűséges bemutatása nem az egyesek szerint felejtésre méltó, meghaladásra érett múlt feltámasztását szolgálja, hanem a teljes értékű élet felfedezését, az állandóság megragadását, a kapaszkodók meglelését - a hagyományok nélkül rendre ürességbe futó, lelketlen világban. Egy-két, közelmúltat idéző balladát kivéve, minden írás nagyon is - cselekményében is - a máról szól, a mai közös életünkről, küzdelmeinkről. Az, hogy a ma székelye hogyan találja meg a helyét a mai magyarságban és a mai tágabb világban, az nagyon is mindőnk sorskérdése. És talán éppen ez Verzár Éva legnagyobb írói teljesítménye: hogy székely balladáinak idősíkját és színterét - az elcsángáló székelyek sorsát figyelve-követve - sikeresen, hitelesen terjesztette ki a jelenre és a határ innenső oldalára, ezzel pedig voltaképpen már az egész mai világra. (...) Varga Domokos György