Bartal Tamás

Lámpavas és harisnyatű

múlt-kor kultúrális alapítvány  | 2024  | füles, kartonált  |  276 oldal

Libri Antikvárium
A regény a XIX. század második felének Magyarországán játszódó detektívregény-folyam, a Lámpavas-trilógia harmadik, záró kötete, melynek története az első két kötettől teljesen független, és igaz történeten alapul. A könyv történelmi háttérbe helyezett, fikciós elemekkel dúsított true crime, azaz a valóságban megtörtént gyilkosságokat és egyéb bűncselekményeket dolgoz fel. A regény 1874-75-ben játszódik: a kiegyezést követő időszakban, amikor labilis politikai viszonyok uralkodtak Magyarországon, s az alvilág és a hatalom összefonódott a hírhedt pesti rendőrfőkapitány, Thaisz Elek személye révén. A regény több szálon fut: Erny György, a milliomos háztulajdonos kegyetlen meggyilkolása és kirablása mellett a rendőrségnek egy kislányokat erőszakoló sorozatgyilkos után is nyomoznia kell, emellett megismerjük a monarchiabeli szórakozóhelyek és bordélyok fülledt erotikájú világát, valamint a politika korrupcióra épülő rendszerét. Végül mindenki megtanulja, hogy a korábbi bűnök évtizedekkel később is hatással bírnak a jelenre.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 500 Ft

A termék megvásárlásával

250 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó múlt-kor kultúrális alapítvány
Kiadás éve2024
Oldalak száma:276
Súly290 gr
ISBN2310022115605
ÁrukódSL#2113511693
Kötésfüles, kartonált

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 500 Ft

A termék megvásárlásával

250 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Sarah J. Maas: Crown of Midnight - Éjkorona (javított kiadás)Sarah J. Maas: Crown of Midnight - Éjkorona (javított kiadás)