Külvárosi lelkek

bethlen gábor könyvkiadó  | 1993  | papír / puha kötés  |  230 oldal

Libri Antikvárium
Örvös Lajos 1941-ben Móricz Zsigmond mellett kezdte pályáját a Kelet Népe szerkesztőségében. Móricz íratta be az egyetem francia szakára, mondván: ,,egy magyar írónak beszélnie kell egy világnyelvet". Az egyetem befejezése után az első UNESCO ösztöndíjasként Párizsban a Sorbonne-on folytatta nyelvészettudományi tanulmányait. Saját verseskötetei, regénye és novelláskötetei jelentek meg. 1956-ban az Irodalmi Újság szerkesztőjeként közölte Illyés Gyula ,,Egy mondat a Zsarnokságról" című versét. Ezt követően két évig munkanélküli volt. Gyakran fordult meg a későbbiekben is Párizsban, hosszabb-rövidebb időre. Véglegesen 1966-ban tért vissza Magyarországra, ezek után csak egy-egy hónapra ment ki évente nyelvészeti tanulmányokat folytatni. A jeles francia írók közül többek között Balzac, Verne, Camus, Lévi-Strauss, Simenon, Lecalloc'h, műveit fordította magyar nyelvre. 2001-ben a francia köztársasági elnök a francia Nemzeti Érdemrend Tiszti fokozatával tüntette ki, és ugyanabban az évben az akkori francia Miniszterelnök az Akadémiai Pálmák Tiszti fokozatát adományozta Örvös Lajosnak. Örvös Lajos 2002-ben hunyt el az utolsó olyan magyar íróként, aki a Kelet Népe szerkesztőségében dolgozott Móricz Zsigmonddal. Édesapja Örvös János újságíró, kiadói szerkesztő volt.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Enyhén karcos, nyomott borító; Lapélek kissé foltosak
Kiadó bethlen gábor könyvkiadó
Kiadás éve1993
Oldalak száma:230
Súly300 gr
ISBN0939000020544
ÁrukódSL#2107313177
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély