Krvavý august 1968 - 1968 Véres augusztusa - Krvavý Srpen 1968

magánkiadás  | 2015  | papír / puha kötés  |  92 oldal

Libri Antikvárium
1968 Véres augusztusa "Örök időkre a szovjetek nélkül és soha másképp!" címmel írta meg emlékeit Szinay Árpád három nyelven. Szlovákul, csehül és magyarul. Miro Procházka akkori versével indít, mely még úgy vélte, mint annyian mindmáig, hogy 1945-ben a Vörös Hadsereg felszabadítóként érkezett. Szinay Árpád 1968 névtelen hőse, áldozata, résztvevője lett egy személyben. Egy végzetes estén pisztolygolyó fúrta át a mellét. Majdnem életével fizetett érte. Hogyan történt, azt maga meséli el rá jellemző stílusban. Szándéka ellenére - ahogy a legtöbb résztvevő esetében - a történelmi eseményeknek nemcsak tanúja, hanem részese lett. Nagyon kevesen akarnak áldozatok lenni. Ez csak természetes. A helyzet keresi meg az embert, vagy ő hívja ki a sorsot? Szinay Árpád saját, személyes történetét írta meg. Ezt helyette senki más nem teheti, hiszen ezt csak ő jegyezheti le. Ez a kötelessége. Ez az ő történelmi felelőssége. Külön érdeme ennek az írásnak, hogy nem szépít, nem igyekszik az utólagos történelmi távlat szempontjából rendezni a történetet. Szinte vele együtt megyünk az utcán, ülünk le a szállodában a ,,végzetet nyújtó" asztalhoz. Ez a történet azonban nemcsak az övé. Mindannyiunké, hiszen ami vele történt, az történelem. Meg nem történtté tenni még akkor sem lehet, ha nem szerzünk róla tudomást. Ám most már olvashatjuk! Ez is része az akkori valóságnak, ez a történelem egy kis, ám nem elhanyagolható szelete. Balassa Zoltán, Felvidék.ma
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 950 Ft

A termék megvásárlásával

95 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó magánkiadás
Kiadás éve2015
Oldalak száma:92
Súly129 gr
ISBN2399957544803
ÁrukódSL#2110906988
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 950 Ft

A termék megvásárlásával

95 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély