Közszolgálati jog

nke szolgáltató kft.  | 2015  | papír / puha kötés  |  248 oldal

Libri Antikvárium
Jogrendszerünk talán legfiatalabb jogága, a közszolgálati jog bemutatására vállalkozik tankönyvünk, amelynek alapvető rendeltetése az egyetemi hallgatók tanulmányainak támogatása. Ugyanakkor számot tarthat mindazok érdeklődésére, akik önálló jogágként vagy a munkajog részét képező speciális jogterületként tanulmányozzák a közszolgálati dolgozók jogállását.A könyv a közszolgálati jog tantárgy követelményeihez igazodva döntően jogi jellegű, így a közszolgálati pragmatika egyes elemeit tárgyalja, s nem tekinti feladatának a közszolgálat interdiszciplináris bemutatását.Ugyan a közszolgálati jog hatálya a közszférában foglalkoztatott valamennyi réteg jogviszonyára kiterjed, e kötet az elsődleges célközönségére tekintettel a közszolgálati tisztviselők jogállására koncentrál, hiszen a közigazgatás-tudomány hallgatói döntően erre a pályára készülnek. Mindazonáltal látószögébe vonja a közalkalmazottak jogállását is, azon másik civil rétegét, amellyel a közigazgatásban dolgozó tisztviselők a legtöbbször kapcsolatba kerülhetnek munkájuk során. Tartalomjegyzék: Tartalomjegyzék Előszó I. Általános rész 1. A közszolgálati jog általános kérdései 2. A Kttv. szerkezete és alapvető szabályai3. A közalkalmazotti jogviszony néhány fontosabb jellemzője II. Különös rész 1. A jogviszony keletkezése 2. A kormányzati szolgálati jogviszony megszűnése és megszüntetése 3. Összeférhetetlenség 4. Előmenetel 5. A kormánytisztviselő képzése, továbbképzése 6. Teljesítményértékelés, minősítés 7. Munka- és pihenőidő 8. A munkavégzés szabályai: a jogviszony tartalma, jogok és kötelezettségek 9. Díjazás 10. Fegyelmi felelősség 11. Kártérítési felelősség 12. Közszolgálati jogvita 13. Közszolgálati hivatásetika 14. Vagyonnyilatkozat III. Közszolgálati személyzeti igazgatás 1. A közigazgatási személyzetpolitika, valamint a közszolgálat fejlesztési stratégiájának kidolgozása 2. Közszolgálati adatgyűjtés és nyilvántartás 3. Közszolgálati ellenőrzés és módszertani támogatás 4. Közszolgálati képzés, továbbképzés, átképzés 5. Közszolgálati érdekegyeztetés 6. A kormányzati tevékenység összehangolásának és az egységes személyzetpolitika érvényesítésének személyügyi eszközei 7. Kormányzati személyügyi igazgatási feladatok 8. Közigazgatási szakmai érdekképviselet 9. A közalkalmazottakra vonatkozó szabályokk
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 6 890 Ft

A termék megvásárlásával

689 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó nke szolgáltató kft.
Kiadás éve2015
Oldalak száma:248
Súly500 gr
ISBN2310025294604
ÁrukódSL#2113383741
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 6 890 Ft

A termék megvásárlásával

689 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Egy jó történet sosem ér végetEgy jó történet sosem ér véget