Klasszikus francia kisregények

európa könyvkiadó  | 1988  | vászon  |  879 oldal

Libri Antikvárium
Ismertető: Kötetünk hat kisregénye három évszázadból való. A 17. századi Madame de Lafayette grófnő hírneve mind a mai napig Cléves hercegné című főművéhez fűződik, amellyel megnyitotta a francia lélektani regények hosszú sorát. Lesage már a 18. század legelején írta a Sánta ördög-öt, mint az akkori módi szerint, a spanyol Luis Vélez de Guevara regénye alapján, La Bruyére modorában megrajzolt portrékkal egészítve ki művét. A 18. századi, viharos életű Antoine-Francois Prévost sok műve közül csak a Manon Lescaut állta ki az idő próbáját, az viszont fényesen, máig is kiérdemelve az olvasó figyelmét a szenvedélynek azzal a megrendítő lobogásával, amely olyannyira nem volt jellemző a korabeli túlfinomult franciákra. Az Adolphe-ot, annyi romantikus mű ősképét, 1806-ban írta Bejamin Constant - maga is egy híres romantikus kapcsolat egyik főszereplője (a másik Mme de Staël volt). Lamartine-nak, a francia romantika első igazi költőjének Magyarországon először egy politikai művét ismerték meg, A girondisták történeté-t (nem is akárkik, például Petőfi és Eötvös József). A 48-as forradalmi kormány minisztere még leglázasabb politikai tevékenysége közben se hagyja abba az írást: 1849-ben jelenik meg a Graziella. A folyton menekülő, hol börtönben, hol elmegyógyintézetben sínylődő Gérard de Nerval a harcos romantika mozgalmának egyik első tagja volt. A múlt század ötvenes éveiben írta legszebb könyveit, köztük a Sylvie-t. - Tartalom Madame de Lafayette: Cléves hercegné / La princesse de Cléves (Szávay Nándor) 5 Alain-René Lesage: A sánta ördög / Le diable boiteux (Badics László) 161 Antoine-Francois Prévost: Manon Lescaut és Des Grieux lovag története / La véritable histoire du chevalier Des Grieux et de Manon Lescaut (Kolozsvári Grandpierre Emil) 441 Benjamin Constant: Adolphe / Adolphe (Bóka László) 615 Alphonse de Lamartine: Graziella / Graziella (Somlyó György) 703 Gérard de Nerval: Sylvie / Sylvie (Brodszky Erzsébet) 827 A kötet szerzői (Pór Judit) 869
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 940 Ft

A termék megvásárlásával

94 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó európa könyvkiadó
Kiadás éve1988
Oldalak száma:879
Súly750 gr
ISBN2399961679751
ÁrukódSL#2110350819
Kötésvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 940 Ft

A termék megvásárlásával

94 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Sarah Beth Durst: Bűbájok boltjaSarah Beth Durst: Bűbájok boltja