Vecsernyés Imre

Kínai vaddisznók

gondolat kiadói kör  | 2022  | kemény kötés  |  264 oldal

Libri Antikvárium
A ma 62 esztendős, elsőkötetes novellista 17 évesen publikált először verseket a Tiszatájban. A folyóirat 1986-os bezárásáig rendszeresen publikált, sőt házi szerzőnek számított. Közölte a Kortárs és a Napjaink is. Később 7-8 évente, mindig megújuló és egyre sűrűbb nyelvezetű versekkel jelentkezett a Tiszatájban. A Kínai vaddisznók című kötet darabjai 2020 nyarától születtek. A szerzőt ismerősei közül többen bíztatták, hogy írjon családregényt, néhányan kimondottan szegedi regényt "követeltek" tőle, lévén közismert lokálpatrióta. A regénynek csupán néhány oldala készült el, ám a szerző - önmaga számára is váratlanul - kisprózai szövegeket kezdett írni. Témaválasztása elsősorban családi és önéletrajzi. Az apai ág sváb miliőbe enged betekintést, itt a megfelelni vágyás, az erős katolicizmus, a szorongás a jellemző. Az anyai ág révén a Szeged-alsóvárosi parasztpolgárság különös, konzervatív világa jelenik meg jól megrajzolt karaktereken keresztül. E két ág önéletrajzi motívumokban gazdag mederben folyik össze. Fojtott levegő, erős tempójú cselekmény, feszültség jellemzi az írásokat, amelyekben gyakoriak a szépre formált, lírai mondatok. Önálló hang szólal meg. Az események szikár ritmusát sorsszerű fordulatok és költői mélységű szövegrészek törik meg, illetve viszik tovább. Egyszerre történeti és pszichologizáló a Vecsernyés-szöveg. A novellák a 20. századnak a 30-astól a 80-as évekig terjedő időszakában és napjainkban játszódnak. A huszonegy műben a külső fenyegetettség és a belső szorongás kettős erőtere hat. Az írásokban számos téma, motívum és szereplő kapcsolódik egymáshoz, így a kötet egységes, de laza szerkezetű olvasmány.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 750 Ft

A termék megvásárlásával

275 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó gondolat kiadói kör
Kiadás éve2022
Oldalak száma:264
Súly418 gr
ISBN2310012422621
ÁrukódSL#2112476024
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 750 Ft

A termék megvásárlásával

275 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Steve Berry: A Medici-hagyatékSteve Berry: A Medici-hagyaték