Kilenc perc

1960 januárjában feltűnést és nagy visszhangot kiváltó novella jelenik meg az Élet és Irodalom hasábjain. Szerzője Gerelyes Endre, a novella címe: Kilenc perc. A pillanat történelmi, a mondandó régen várt, szinte a levegőben vibrált - küzdelem, de övön aluli ütések nélkül, jó szellemben, előítéletek nélkül. Gerelyes neve a hatvanas évek elején induló új írónemzedék zászlajára került, mintha a huszonnégy éves fiatalember készen állt volna mindazzal az irodalom, a közgondolkodás számára, ami még csak forrt, érlelődött benne. Kihívás volt számára gyors kiválása, a kihívás súlyokkal terhelt hirtelen felelőssége is - egyetlen novellával szerzett barátokat és ellenségeket anélkül, hogy megharcolt volna már értük. Első kötetiben (Kövek között, Töprengés az éjszakáról) még önmagával való vívódásnak tűnik az a belső küzdelem, amely mára, a nyolcvanas évekre a világ jelenvaló népeit szellemi tudathasadásra kényszerítő alapvető gond lett: Káin lakik-e bennünk, vagy a mind jobbra, mind többre érdemes Ábel. Gerelyes tudatosan dönt, s áll a Jó mellé, permanens küzdelmet hirdetve és ábrázolva e bibliai történet sémája szerint, mígnem Isten veled, Lancelot! című utolsó, váratlan halála előtt írt nagyszerű regényében fel nem mutatja a nemzedékenként megújuló Jó, a permanens forradalmi szándék szükségességét, kultúrtörténetileg is finoman, ironikusan ágyazva a kelta mondavilág ismert legendakörébe. Mert bátor, mert kerülők nélkül tör a lényegre, mert korai sikerei arra kényszerítik, hogy a nagy nyilvánosság előtt érlelődjön, mert emberi kapcsolataiban sem fogadja el a konvenciókat, és mert nem kér a középszer kitaposott útjaiból, pontosabban: mert mindvégig hű önmagához és azokhoz, akik - a salgótarjáni szénmedencéből - útnak indították, elszakad kora (tizenöt alkotó esztendő!) tapogatózó lényegétől, lemaradni látszik, majd megelőzi azt. Legyen bizonyság rá ez a kötet, amely a tizenkét éve halott Gerelyes Endre születésének ötvenedik évfordulójára jelenik meg, s amely bő válogatás életművéből. Ez a válogatás érzékeltetni kívánja azt a harcot, azt a sorsot, amely akkor Gerelyesé volt, s amely azóta mindnyájunké lett.