Katalekták (versek)

Keszthelyi Rezső költészete oly módon ,,tárgy"-szerű, ,,időtlen" és mondhatni tökéletes, mint egy természeti képződmény, amely ,,szemlélőjével" egészül önmagává - mint a sziklák, a fák, a tenger... mint a lüktetést egyszer s mindenkorra őrző-megőrző kövületté dermedt láva. A dús vegetációjú szépségében és szikár kopárságában, eleve adott paradox voltában megidézett világ azt a valóságot ,,jelenti", amely - mint a költő írja - ,,...nemcsak személyes, véletlenszerű és egyszeri, amelyhez nem csupán újra meg újra elképzelt fogalmakkal és elhagyható érzelmekkel tartozom, hanem valamiféle állandó, személytelen és leélhetetlen anyagszerűséggel". Ebben a valóságban a dolgok egyidejűleg kizárólag önmagukkal azonosak, és ,,tárgyiasságukban" személyessé-líraivá lényegültek - ,,legyenek azok küszöbök, ökörnyálak, edények, takarók, koraősz-gyűjtötte fecskék, szárukra törött dáliák nehézfonnyadású feje; a tárgyak képnélküli képzelete, finoman hisztérikus zavara". A természetes hang és a stilizáltság belső erőtere szerint rendeződő, végsőkig érlelt, az olvasót a távolságtartó katarzis ritka élményéhez juttató mű - a mai magyar irodalom sajátos, nagy értéke.