Kagylók gyöngyei

A népies irályt ösztönös lírai vénával követő szerző újabb könyve az elmúlt két évben született verseiből állt össze. A kötet tudatos kompozícióra vall, a nyitó ciklus a nyolcvanadik évéhez közeledő férfi kétkedő, sztoikus, de nem keserű vallomása, számvetése. Svábenszki Pál nem téved a konvencionális líra útvesztőjébe, nem a földi siralomvölgy utáni mennyei boldogságról papol, hanem a formai könnyedség sugallta derűvel ad hangot a mindent megért ember kételyeinek: Ne várjátok tőlem, / hogy hívőként szóljon a szám. / Oly sokszor kértem / égi gyorssegélyt, de / egy sem ért el hozzám szól a Jutalmul című vers kobzos hangvételű intonációja. A következő ciklus a kozmikus térbe, a DNS által determinált emberi létformába zárt szellem egzisztencialista hangoltságú dilemmáinak ad hangot, míg ennek ellenpontjaként az újabb ciklus a bölcsen szemlélt ifjúkort, az elmulasztott lehetőségeket, a takaréklángon égő szerelmeket idézi elégikus alapállásból, hogy újabb ellentételezésként, egyben a kötet crescendójaként a nemzeti, közösségi lét miatti keserűség érzelmei csapjanak a magasba. A könyvet egy rövid, Diocletianus császár idején játszódó, a kereszténység elterjedését egy szerelmi dráma keretében megjelenítő drámai költemény zárja. A Nagy László Lázár rajzaival illusztrált kötet elsősorban az idősebb korosztályokat szólítja meg, de érdemes a hagyományos költészet kedvelőinek széles körben ajánlani.