Joséphine

Trois-Ilets, egy kis falu Martinique szigetén, 1778-ban. A híres karibi jósnő, Eliama kunyhójába két fiatal lány lép be. A jövőjükre kíváncsiak. A látogatók egyikét jól ismeri a jósnő. Marie-Rose Tascher de la Pagerie, a közeli cukornádültetvény urának tizenöt éves leánya ő. Eliama hosszan fürkészi a felé nyújtott reszkető tenyeret, aztán felemeli a tekintetét, és csodálattal néz a fiatal lányra. – Nemsokára férjhez mész – mondja halkan –, ez a frigy nem lesz boldog, megözvegyülsz, és akkor… akkor több leszel, mint egy királyné! A jósnő igazat mondott. Marie-Rose egy boldogtalan házasság után valóban többre vitte, magasabbra jutott még egy királynénál is. Császárné lett belőle, a franciák első császárnéja, Joséphine néven. A bájos, szeretetre méltó, eszes kreol nő 1796-ban ment feleségül Napóleon Bonaparte, illetve akkor még Napóleon Buonaparte tábornokhoz, akinek ha nem is mindig hű, de ügyes és hatékony segítőtársa volt a hatalomhoz vezető úton. S bár Napóleon 1809-ben elvált tőle, mert Joséphine nem ajándékozhatta meg a várva várt trónörökössel, a franciák császára első hitvesére emlékezve őszintén, szívéből mondta: – Páratlan Joséphine! Minden nő közül őt szerettem a legjobban. Erről a különleges képességű és sorsú, népek-nemzetek történelmét formáló-befolyásoló szépasszonyról szól a kiváló francia történész, André Castelot tudományos igényű, ám vérbeli szépíróhoz méltóan érzékletes, színes, már-már mesébe illő fordulatokban, intimitásokban s eleddig ismeretlen részletekben bővelkedő monográfiája, amely remekül kiegészíti, tovább rajzolja a Napóleon-sorozat első két darabját, a Napóleon és a Napóleon és a nők című művet.