Jaj - Elbeszélések

ELŐSZÓ Nagyon szerettek és nagyon gyűlöltek. Akartam és vágyaim voltak. Célokat tűztem ki és harcoltam. És most kérdem: ki volt az az idegen ember ? Mert künn jártam az őszi erdőn és megtanúltam a világ nyelvét. A halál gyóntatta a dolgokat s a dolgok őszinték a halál előtt. - Jaj! - mondta a gőgös tölgyfa, - jaj! - sóhajtotta a nádi bokor. Sötéten zúgták a sziklák: jaj! - Gyönge füvek ezt sikították. Mint bontotthajú, nagyszemű leány, állott telkemnél a csodálkozás: - Ni, a világ csak egy nyelvet beszél. Aztán visszajöttem az embererdőbe. Most már az ősz szemével láttam arcukat, az ősz fülével hallottam szívüket. - Jaj, jaj! - visította a csecsemő és visszhangzott rá az öreg. Hallottam a megvertek jajgatását és megláttam azok jaját, akik győznek. Minek a vélemény, a cél, a harci Miért tépje egyik jaj a másikat? Ez az ős egység, ez az ős testvériség. Az embernek egyetlen arca van a végtelen előtt: jaj.