Itáliai levelek

Egy alig néhány hetes (1994. dec. 19. - 1995. jan. 6.) itáliai útjáról számolt be - menet közben - Sándor Katához írt leveleiben Simonffy András, e leveleket adja közre a kötet. Nem tudható, hogy az író eleve közlésre szánta-e leveleit, valószínűbb, hogy nem. Mindenesetre a szerző teljes értékű irodalmi művet, mintegy levélregényt alkotott bennük. Mindenekelőtt azért, mert - íróhoz méltóan - mindenre figyelt odakint, és mindenről úgy számolt be, hitelesen, érzékenyen, írói pontossággal, ahogyan megfigyelte, ahogyan ő maga látta. Semmi sincs e beszámolókban az útikönyvekből, az irodalmi reminiszcenciákból, az oly számos itáliai közhelyekből. Simonffy szinte impresszionista módon tájékozódik: csak az van, csak az íratik le, amit ő - ekkor és ekkor itt és itt - lát. Pontos, elbűvölően eredeti látványok rajzai sorakoznak a kötetben, finom, éles megfigyelések százai. Az Olaszországban - elsősorban Rómában, Firenzében, Sienában stb. - jártak saját frissebb vagy régebbi élményeikkel, az ott nem jártak irodalmi emlékeikkel vethetik össze Simonffy András beszámolóit, bizonyos, hogy igen sok olyasmire lelnek, ami elkerülte a figyelmüket, pedig talán épp az lehet a lényeg. De - a levélregény műfajához híven - a mű nemcsak látványok rajza. Benne van, méghozzá a maga lélektani teljességében a levélíró is: gondolataival életről és halálról, szépségről és szerelemről, politikáról és hazáról, a világról és az otthonról. És mindezt az író a lehető legtermészetesebb, legspontánabb módon adja, telis-tele sok-sok humorral, iróniával és öniróniával, viccel és pajzánsággal, meghatódottsággal és fölénnyel. - Kitűnő könyv, elsősorban persze Itália szerelmeseinek érdemes ajánlani.