Istentelen színjáték

Ez a könyv regény. Mivel azonban tudom, mekkora ellenállásra találhatok ezzel a kijelentéssel az olvasónak és kritikusoknak különféle konvenciók és koncepciók tarka lobogói alatt csatában - egy-egy művel ,,megvívandó" küzdelemben - induló részénél, hadd javítsam sietve a fenti meghatározást: ez a könyv ,,regény". Már előző verseskönyvemmel is egyfajta regényszerűséget, regény jelleget hirdettem, s ha ez ott és akkor jogos volt, úgy még jogosabb itt és most. Azt a kérdést egyébként, hogy tulajdonképpen mi is a regény, az irodalomtudomány mindmáig nem válaszoltam meg teljes bizonyossággal és megnyugtatóan. Talán nem is lehetséges ilyen meghatározást adni, talán nem is szükséges. A fontos az, hogy regények vannak; definíciók nélkül is. És szinte megszámlálhatatlanul sok megjelenési formában. S ha onnan kezdem a vizsgálódást, hogy megvannak-e könyvemben mindazok az elemek és vonások, amelyeket általában a regénynek szoktunk tulajdonítani, akkor nem kell hozzá túl nagy merészség, hogy ,,regényemet" regénynek higgyem. Van központi alakja - a különböző kalandokba, élethelyzetekbe, történelmi és társadalmi konfliktusokba keveredő ,,lírai" szubjektum; vannak mellékalakjai - akik segítik a hősnek aligha nevezhető fő alakot, vagy éppenséggel ellenkeznek vele; és van cselekménye - annak központi ága és mellékszálai, ideje és tere stb. Alapeszmém: erőm és képességeim szerint körüljárni ember és szerep meglehetősen gazdag és bonyolult kérdéskörét. Regényhősöm egyszerre groteszk és tragikus, XX. századi pokoljárását az önazonosság megőrzésének kényszerítő parancsa és az önazonosság elvesztésének félelme indítja és motiválja. Századunk végéhez közeledve ennél kötelezőbb parancs és fojtogatóbb félelem aligha van. Ám ez a pokoljárás korántsem ér(het) véget ebben a könyvben; ha úgy tetszik, annak csupán tudatos állomásai, első körei és bugyrai ezek a lapok...