Istenről beszélni veszélyes - Tapasztalataim Keleten és Nyugaton

luzern  | 1989  | papír / puha kötés  |  116 oldal

Libri Antikvárium
Egyházfórum Könyvei sorozat 1.kötete. Könyvismertető: Tatjána Goricseva 1947-ben született Leningrádban, filozófiát és rádiótechnikát tanult. 26 évesen keresztény lett. Leningrádban megalapította a Szovjetunió első nőmozgalmát, vallási szemináriumot szervezett, két földalatti folyóiratot szerkesztett. Többszöri kihallgatás és letartóztatás után 1980-ban kiutasították a Szovjetunióból. Ma Párizsban él. Fényes karrier állt előtte, és élete csaknem összeroppant saját élethazugságán. A kommunista ifjúsági vezető és filozófiadocens kicsapongásokba menekült, Nyugat és Kelet filozófiáiért lelkesedett, jógával foglalkozott. Végül a Miatyánk meditációja közben hit ébredt benne, amely megváltoztatta életét. ,,Egész valómmal átéreztem, hogy Isten létezik... Isten, aki szeretetből emberré lett." Tatjána Goricseva beszél az egyház újjáéledéséről Oroszországban, ami üldöztetés és börtön ellenére történik. Az orosz egyház lelkipásztorai ma is a Lélek erejével működnek, képesek belelátni az emberi szív mélységeibe. Nagy tanúságtétel ez a könyv az orosz emberről, a szenvedés és üldöztetés értelméről, és arról, hogy a vallást nem lehet kiirtani. De nekünk is szól a hit banalizálása ellen, és a szívből fakadó hitről. Könyvízelítő/Ismertető: "Belelapozás"
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 6 990 Ft

A termék megvásárlásával

699 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó luzern
Kiadás éve1989
Oldalak száma:116
Súly50 gr
ISBN2399967968149
ÁrukódSL#2112428101
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 6 990 Ft

A termék megvásárlásával

699 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Susanna Clarke: PiranesiSusanna Clarke: Piranesi