Istennel élni - Mindig a keresztyénség kezdetén vagyunk, nem a végén

Egyáltalán nem olyan korban élünk, amely jobban ki akarná oltani a keresztyén hitet, mint a korábbi korok. Egyáltalán nem kell több istensötétséget kibírnunk, mint a száz vagy ezer évvel ezelőtti embereknek. Ám nagyon is a hit körüli abszurd bújócska korában élünk. Ha elvesztette igazságát mindaz, amit a keresztyének kétezer év óta hisznek, akkor ássuk el a keresztyénséget! Ha változatlanul igaz, akkor beszéljünk róla! Nem kell békét kötnünk a korszellemmel, de támadást sem kell indítanunk ellene. Arra van szükségünk, hogy Isten Lelke megváltoztassa és áthassa e kor szellemét, s a végén másfajta jövő táruljon fel, mint amilyet manapság terveznek, megteremtenek vagy amilyentől félnek. Korunkban egészen más valamivel kellene jellemzően törődnünk nekünk, keresztyéneknek: azzal az erőfeszítéssel, amelyre nálunk és másutt is szükség van az élettel való megbírkózáshoz, aztán a tehetetlenség és az elhagyatotság félelmével, terhével és érzésével, amely ma úgyszólván kiüresíti az embereket, és belehajszolja őket abba, hogy ezerféle kibúvóba meneküljenek, továbbá az élettől való szenvedéssel, az olyan-amilyen élettől való, egészen közönséges szenvedéssel. Jézus a szellem és a lélek megterheltjeihez szólt, a szenvedőkhöz és a megtaposottakhoz, és amit evangéliumnak nevezett, az többek között ezeknek az embereknek a tehermentesítését és felszabadítását eredményezte.