Institutio I-II.

E könyvünk első kiadásában (ahogy az a kisebb terjedelmű munkák esetén szokás) értekezésemet jobbára rövidre fogtam. Ám munkámnak az Úr végtelen jóságából sokkal nagyobb sikere lett, mint egyáltalán várhattam volna. S miután tudomásomra jutott, hogy a hívők szinte mind mennyire kedvezően fogadták (amit nemhogy kívánni, de még remélni sem mertem), minél inkább átéreztem szívemben, hogy többet kaptam, mint amennyit érdemeltem, annál inkább úgy gondoltam, hogy nagy hálátlanság lenne, ha nem törekednék, legalábbis gyarló képességeim szerint, eleget tenni az irántam megmutatkozó méltánylásnak és munkára serkentő buzdításnak. (...) S hogy milyen buzgón igyekeztem munkámmal Isten egyházát építeni, annak egyértelmű bizonyítékául hadd említsem meg, hogy az elmúlt télen, amikor úgy éreztem, hogy a negyednapos láz már a halálomat jelzi, minél jobban gyötört a betegség, annál kevésbé kíméltem magam, hogy úgy hagyhassam hátra ezt a könyvet, mint amely némiképpen eleget tesz a kegyesek nyájas kérésének. Bár gyorsabban szerettem volna megtenni, de végtére: az eléggé gyors, ami elég jó. S hogy jókor is bocsátom útjára, azt majd akkor állíthatom, ha látom, hogy immár bővebb gyümölcsöt hoz Isten egyházának, mint korábban. Ez minden vágyam. (...) Továbbá, munkámmal célom volt az is, hogy a szent teológiát hallgató lelkészjelölteket úgy készítsem fel és képezzem ki az isteni ige tanulmányozására, hogy azt könnyen el is kezdhessék, majd akadálytalanul haladhassanak is benne. Úgy vélem, hogy a vallás minden egyes részét olyan summába foglaltam itt össze, és úgy is rendeztem el, hogy aki ezt igazán megérti, annak nem lesz nehéz megállapítania azt sem, hogy mit kell elsősorban keresni a Szentírásban, illetve hogy mire vonatkozik annak tartalma. (Kálvin János az olvasóhoz)