Iker Casillas

inverz media kft.  | 2019  | kemény kötés  |  207 oldal

Libri Antikvárium
Nehéz elképzelni a spanyol futball sikertörténetét Iker Casillas, a Real Madrid és a válogatott egykori klasszisa nélkül, hiszen a kapus döntő pillanatokban jelentette a különbséget győzelem és vereség, diadal és bukás között. A szerénységéről ismert hálóőr a fővárosi topklub saját nevelésű játékosaként mutatkozott be az élvonalban, tizenkilenc esztendősen már Bajnokok Ligája-győzelmet ünnepelhetett, sorban zsebelte be a rangos egyéni elismeréseket, majd a nemzeti tizenegy csapatkapitányaként felért a csúcsra: Európa-bajnokságot és világbajnokságot nyert. A kiélezett küzdelmek ellenére végig meg tudta őrizni nyugalmát a pályán belül és kívül, olyan vezetővé vált, aki hangos szó nélkül, példát mutatva irányított, miközben végig hű maradt az elveihez. A fehérmezesek ikonjáért szurkolók milliói rajongtak, ám a feledhetetlen pillanatok mellett Iker megtapasztalhatta a színfalak mögötti harcokat, a mellőzést, a maró kritikát, végül a méltatlan búcsút is, melynek hatására szülőhazáját elhagyva Portugáliába szerződött. A bennfentes madridi újságíró, Gonzalo Cabeza végigkövette Casillas pályafutását a kezdetektől napjainkig, felfedve minden idők egyik legjobb kapusának titkait...
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 999 Ft

A termék megvásárlásával

499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó inverz media kft.
Kiadás éve2019
Oldalak száma:207
Súly550 gr
ISBN2310010495764
ÁrukódSL#2112228099
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 999 Ft

A termék megvásárlásával

499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Egy jó történet sosem ér véget!Egy jó történet sosem ér véget!