Szőnyegi Hajnalka

Ikarus szárnyai

székesfehérvár  | 2014  | cérnafűzött, keménytáblás  |  433 oldal

Libri Antikvárium
Hasonlóan a mitológiai névadó sorsához, a gyár történetének vége sem boldog befejezés. Hiszem azonban, hogy nekünk sem csak ,,happyendekre" van szükségünk, hogy erőt és öntudatot meríthetünk egy sikeres, ámde szomorú véget ért történetből is. Mindemellett ez a történet nem is a gyár története kíván lenni, hanem elsősorban azoké az embereké, akik - mint a mítoszbéli Ikarust a szárnyai - munkájukkal és tudásukkal emelték a Nap felé ezt a gyárat. Az ő mindennapjaiknak töredékes mozzanataiba ad betekintést a könyv, apróbb-nagyobb élet-szilánkokba s tettekbe, eseményekbe, amelyek sokaságával - ha más ideológiai környezetben bár, de - törekedtek arra, hogy újat, jobbat alkossanak és egy szebb világot teremtsenek maguknak. Csakúgy, mint mi, maiak, akik - immár más koordináták között - próbáljuk meg ugyanezt megtenni. Ezért meríthetünk erőt az ő mindennapjaikból, ezért láthatunk példát az ő törekvéseikben a magunkéhoz. Hiszen mi ugyanúgy a Nap felé igyekszünk, mint az egykor volt Ikarus... A Kiadó TARTALOM Székesfehérvár-Repülőtér 8 Repülőgép-szerelők az autóbuszgyárban 18 A különleges járművektől az autóbuszig 30 Szakma? Hivatás! 48 Oktatás az Ikarusban 76 Egyesületi élet 92 Tanulmányutak 112 A 321 százaléktól a gyártmány-kísérőkönyvig 120 Az újítómozgalom 132 Az újdonságok bemutatása 140 Vevőszolgálatok a világ minden részén 152 Autóbuszok dobozban 164 A brigádmozgalom 172 A Kommunista Ifjúsági Szövetség 196 Csere- és vendégmunkások 208 Lakásépítés, munkásszálló, ingázás 214 Szociális intézmények 226 Érdekvédelem = szakszervezet 240 Munkavédelem, polgári védelem, vöröskereszt 250 Üdül az Ikarus 262 A munka jutalma - utazás 276 Ünnepek, kitüntetések 280 Részletek az Ikarus képzeletbeli vendégkönyvéből 296 Az Ikarus Alba Regia Sportegyesület 310 Magyar Honvédelmi Szövetség 338 A sokszínű kulturális élet 346 Akikre büszkék 396 Az Ikarus városunkért 408 Büszkeség - összetartás - vég 418 Utószó 430
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 39 990 Ft

A termék megvásárlásával

3 999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó székesfehérvár
Kiadás éve2014
Oldalak száma:433
Súly500 gr
ISBN2310011520380
ÁrukódSL#2112327005
Kötéscérnafűzött, keménytáblás

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 39 990 Ft

A termék megvásárlásával

3 999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Az Olvasás világnapjaAz Olvasás világnapja