Ica néném elátkozott boldogsága

Régi fényképek, megsárgult képeslapok, feljegyzések gyűrött papiroson, fél pár fülbevaló egy mattfényű szelencében - a legbecsesebb kincsek, melyeket a nagyszülők padlásán a beszűrődő és a porszemeken táncot lejtő fényben megpillanthatunk. Egyenként felemeljük, megsimogatjuk őké, ám a becéző tekintet és féltő gondoskodás ellenére is csupán rideg tárgyak maradnak a kezünkben. Árvák és szótlanok. Mert kell hozzá valami, ami átjárja, átmelegíti őkét. ami életet lehel beléjük, ami páratlan értékűvé változtatja a filléres tárgyakat. Azt hiszem, Doncsev Toso ismeri a titkot: tudja, hogyan bírja szóra a törött levesestálat, a porcelán hajas babát vagy a böllér bőrkötényét. Tudja, hogyan varázsolja újra az asztalunkra az Arkangyalok napi, pazar családi vacsoráját, hogy szinte testi valónkban is a fél évszázada megterített asztal mellett találjuk magunkat. Tudja, hogy az utódok számára és nekünk, olvasóknak ez a családi emlékezet mélyéről előcsalogatott csodálatos, keserédes történet az igazi érték. Bár tizenöt éve ismerem Doncsev Tosot, olvastam cikkeit, tanulmányait, műfordításait és többször hosszasan beszélgettünk a világ dolgairól, mégis kellemes meglepetésként ért regénye. Sokatmondó tény, hogy amikor kézbe kaptam, azon nyomban kiolvastam. Családanyaként és nőként ajánlom asszonytársaimnak, akiknek fontos a rokoni kötelék, a hagyomány, akik becsülik a tiszta érzéseket és a szeplőtlen eszményeket, és azoknak a fiatal lányoknak és férfiaknak, akik hisznek az igaz szerelemben. Kell. hogy minden család ismerje a múltját, az elődök meséljék el utódaiknak életük tanulságait józan okulásul Minden famíliában van egy megszívlelendő sorsú szemelv, mindenhol akad egy Ica néni: csak meg kell őt keresni! Lévai Anikó