II. Lajos magyar király számadáskönyvei (1525, 1526)

elte humán tudományok  | 2025  | cérnafűzött, keménytáblás  |  276 oldal

Libri Antikvárium
A kötetben a középkor végéről fennmaradt két királyi és egy királynéi számadáskönyv szövegének kiadása olvasható. Az 1525. évi kiadásjegyzék hat és fél hónap (1524. dec. 26. és 1525. júl. 16. közötti), az 1526. évi pedig öt hét (1526. máj. 23. és júl. 1. közötti) napi költéseit örökíti meg, mindkettő betlenfalvi Turzó Elek kincstartóságához kötődik. A két forrás korántsem ismeretlen, hiszen az utóbbi szövege 1797-ben Johann Christian von Engel, az előbbi pedig 1877-ben Fraknói Vilmos révén már napvilágot látott. Ezek azonban számos hibát tartalmaznak (névalakok, számok eltévesztése), valamint esetenként sorokat, sőt oldalakat is kihagytak. A fentiek orvoslása céljából is készült a két jegyzék új szövegkiadása, amellyel immár a Jagelló-korból fennmaradt kincstartói számadáskönyvek valamennyi tagja elérhető lesz modern kiadásban. A Mária királyné által, illetve a részére kifizetett pénzeket, valamint a konyhája számára átadott állatokat az 1524 és 1527 közötti évekből felsoroló jegyzék szövege most jelenik meg először nyomtatásban. A számadáskönyvek döntően a királyi konyhára, a tisztség- és méltóságviselők, illetve szolgák járandósága fejében, továbbá a hadi, politikai és diplomáciai célokra kifizetett összegeket tartalmazzák, kisebb számban művelődéstörténeti adatokat is találunk bennük: így festőkre, illetve munkájukra, zenészekre, könyvkötészetre utaló adatokat, de felbukkannak különböző - fizetésre vagy díszítésre szánt - alapanyagok, ötvösművészeti tárgyak is.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 190 Ft

A termék megvásárlásával

319 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó elte humán tudományok
Kiadás éve2025
Oldalak száma:276
Súly565 gr
ISBN2310020320957
ÁrukódSL#2113095401
Kötéscérnafűzött, keménytáblás

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 190 Ft

A termék megvásárlásával

319 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Hámori Barbara: Az én kék zónámHámori Barbara: Az én kék zónám