II. Katonaéletem

Dögrováson voltam egy teljes napig - persze ennyi nem elég a madárinfluenza kifekvéséhez - így hát az olvasásnak adhattam át magam. Ajánlom Önöknek is! Vitéz Joó Sándor magyar királyi főhadnagy visszaemlékezését vettem a kezembe. Nem véletlenül... Sándor bátyámat személyesen ismerem és az egyetlen - saját jogon - "vitéz" rangú ember szerte a hazában akit én ismerhetek. Azért jó őt olvasni, mert minden szava igaz, mindent amit leír átélt, megélt kalandos élete során. Nem felvágós, nem akar okosabb lenni senkitől, nem bújik elő a "bezzeg a mi időnkben" - hanem ahogy ő megélte a sorsfordulókat, napokat, úgy emlékezik mindenre. Életét négy könyvben, regényesen vetette papírra. Letenni nem lehet! Engedjenek meg belőle egy részletet hadd közöljek: "Hadd meséljek el egy régi anekdotát a hajmáskéri táborral kapcsolatban, amely az 1920-as 30-as évek alatt történt. Az akkori táborparancsnok egy magyarul alig tudó, német származású, de magyar állampolgárságú ezredes volt, kiváló tüzér törzstiszt. Említettem, hogy tartozott a táborhoz egy piroslámpás ház is. Egy nagy hadseregparancsnoki szemlét tartottak Hajmáskéren. Természetesen a piroslámpás házra is vonatkozott a szemle. Az ezredes úr - a nevét tudtam de már elfelejtettem - sorakoztatta a lányokat, majd vezényelt: "Kurvákok vigyázz! - Kurvákok jobbra nézz!" és jelentette a k. létszámot a tábornok úrnak tört magyarsággal."