Hunok nyugaton

könyves kálmán kiadó  | 1994  | vászon  |  89 oldal

Libri Antikvárium
Húsvétkor múlt öt esztendeje, hogy Dymchurch-ben, az Európai Magyar Evangéliumi ifjúság angliai találkozóján félrevont előadótársam, Szabó Zoltán. Novemberben tölti be hatvanadik évét Illyés Gyula, az Új Látóhatár ebből az alkalomból különszámra készül, ő szerkeszti, mire számíthat, mit adok neki? Rávágással azt feleltem, hogy 1946 ősz végétől 1947 tavaszáig nyúló közös nyugati utazásunkról írnék. Hosszabb és fontosabb szakaszát ő kevéssel visszatérésünk után feldolgozta a Franciaországi változatokban, én most elmesélném az egész utat, nagyobb távlatból, más szögből és személyére vetítve. Még az írás címét is: Hunok Nyugaton félig tőle rabolnám. Mikor kapok kéziratot? - kérdezte Szabó Zoltán. Nyár derekára ígértem, át is adtam. Az ünnepi szám 1962. november másodikán jutott el a költőhöz. Hatvanadik születésnapjára. Később eszembe jutott számos lappangó emlék. Felvillanásuk rendében egy-egy cédulára kerültek. Öt évig gyűlt az anyag, cél nélkül. Amikor leültem, hogy az Aurora Kiadó által elém szabott céllal bedolgozzam a törzsszövegbe, rájöttem, hogy bizony sok nyelvi javításra szorul az is.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó könyves kálmán kiadó
Kiadás éve1994
Oldalak száma:89
Súly200 gr
ISBN2399979634247
ÁrukódSL#2112187059
Kötésvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Hayley Phelan: Like MeHayley Phelan: Like Me