Banzragch Bayar

Hun utódok

tortoma kiadó  | 2024  | kemény kötés  |  88 oldal

Libri Antikvárium
Banzragch Bayar filmrendező 2003-ban alapította meg először a Semoon stúdiót, amely főként tudományos témájú dokumentumfilmekkel foglalkozva az elmúlt időszak alatt mintegy harminc filmet készített el a mongol történelemről, régészetről, kulturális örökségről, és a közelmúltban ezek alapján könyvet írt a kutatási eredményeiről. 2011-től Olaszországba, Franciaországba, Ausztriába, Magyarországra és Romániába is elutazott, ahol a hun Attila hadjáratainak útvonalait járta be, számos történelmi emléket és az emberi kultúra fontos elemeit tárta fel, ahogyan a hunok Belső-Ázsiát elhagyva Eurázsián és a Kaukázuson keresztül eljutottak Európába. Különösen fontos, hogy a mongol vidékről származó örökséget és kultúrát az emberek évszázadok óta megőriztek, az erről készült dokumentumfilm most Hun utódok címmel könyvként kerül az olvasók elé. Ez tulajdonképpen egy jó példa, hogy a küldetés végén elnyerhető a jutalom. Érdekes szokásokra lettem figyelmes a magyar néprajzi adatokat illetően. Én, aki a Khangai-hegység központi részén nőttem fel, gyerekkorom óta játszottam a "madzagot átvevő" játékot, ismertem a negyvenegy kővel való jóslást, más néven a "hovlogo"-t, ezeket a magyarok is ismerik, kő helyett azonban kukoricát és babot használnak. A mongol nomád népek a hegyekben kőhalmokat építenek, ezekre folyamatosan köveket helyeznek, és az arra járók a halmokat a Nap járásával megegyező irányban kerülik meg. Az ősi hun szokás szerint vonalakat, számokat, betűket faragnak a fára, tisztelik a Napot és a Holdat.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 5 990 Ft

A termék megvásárlásával

599 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó tortoma kiadó
Kiadás éve2024
Oldalak száma:88
Súly449 gr
ISBN2399966454490
ÁrukódSL#2112456346
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 5 990 Ft

A termék megvásárlásával

599 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Steve Berry: A Medici-hagyatékSteve Berry: A Medici-hagyaték