Hisztériumjáték

A könyv címe egyben műfajmeghatározás is. A legújabb Sebeők-regény csupa feszültség, csupa izgalom. Tudósítás és mítosz, szürrealista romantika és emelkedettség, irónia és tragédia együtt. Hisztériumjáték - ahogy maga a szerző aposztrofálja A cselekményt a XX. század izgága, torz verbalizmusa görgeti előre, és varázserejű írói látomások teszik élményszerűvé. A szerző afféle kései és prózai Vergiliusként a politikai tudatalattiba ereszkedik alá, a pokol e századi bugyraiba, hogy felszínre emelje, ami elől folyamatosan menekülünk: a Rádió maszkjában arcot öltött tébolyt, mindennapjaink irracionális, véres és vérfagyasztó valóságát. Visszájára fordított üdvtörténet tárul elénk. Van benne Kárhozat, van Világvége, s van Végítélet is. Épp csak igazság nincs. Hisz igazságot szolgáltató üdvtörténet-e az, ahol a kárhozat egy politikai utasításra elrendelt, kollektív orgia, ahol a végső "armegeddoni csata" után terror és megszállás következik béke helyett, s ahol az utolsó ítélet nem egyéb egy gigászi koncepciós pernél? Az olvasó elkáprázva nézhet körül, amikor búcsúzni kényszerült Tündelevény Denevértől, a kardszárnyú riportertől, vagy épp Guillotine Appollinaire-től, a fej nélküli lovastól, és a többi abszurd, ám mégis megkapóan eleven alaktól, hisz ha odafigyel, akkor egy röpke pillanat erejéig a való világ tűnhet e sajátos sebeőki végjáték görbe tükrének.