Hét fehér boríték

FÜLSZÖVEG Balázs leeresztette a térképtáskát. Mosolygott. Szörnyű, ha mosolyog. A derű tulajdonképpen mindig is idegen volt tőle. Ijesztő, ha mosolyog. Ledobta a térképtáskát a földre. A másolópapír a kezében maradt. Összehajtogatta kettőbe, háromba, négybe. nyugodt mozdulattal kettészakította, egészen apró fecnikre szaggatta a " VI. számú parancs"-ot. Ott volt a halom fecni a nyitott tenyerén. Orrom elé tartotta a tenyerét, teljes erőből belefújt. a papírdarabkák az arcomba csapódtak. A testemet szorító görcs az öklömbe szaladt. De nem volt időm ütni. Balázs elkapta a nyakamat, magához rántott, beleordított a fülembe: / - Átadom a parancsnokságot! / Eltaszított magától. Lassan hátrálni kezdett, oldalazott, mögém került. / Finta mellett állt meg. Éppen Finta mellett. / Aztán, még mielőtt bármit tehettem, vagy akár csak gondolhattam volna, elnyelte őket az erdő. Mind a hatot egyszerre.