Ács József, Szerk.: Parancs János

Helyben vagyunk (Orpheusz könyvek)

orpheusz kiadó  | 1993  | papír / puha kötés  |  107 oldal

Libri Antikvárium
Néhány fekete-fehér illusztrációval. Ács József 1965-ben született Budapesten, és fiatal kora ellenére egy meglepőén kiforrott, izgalmas verseskötettel mutatkozik most be, amelyet forgatva egy igen tehetséges, tudatosan építkező, szemérmesen rejtekező, sokfelé nyitott és fogékony szellemű alkotóval ismerkedhetünk meg. Olyan valakivel, aki ösztönösen csaknem mindent tud már az életről és a költői mesterségről. Pedig a kötet látszólag igénytelenül, a szokásosnak tetsző rövid versekkel indul. Formai kísérletek, a gondolati líra eszköztárát fölhasználó külvárosi életképek, tájleírások, érzések és hangulatok sorakoznak egymás mellett, itt-ott fölsejlő idegen hatásokkal, majd egyre elvontabbá válva, rétegződve és elmélyülve, belső élmények, létérzékelések, állapotrajzok következnek, furcsa, félig-meddig fiziológiai megvilágításban. Szinte észrevétlenül, távolságot tartva, fegyelmezetten fogalmazva egyre rejtettebb, összetettebb, és súlyosabb kérdésköröket érint a szerző, amelyek fontosságuk és megformáltságuk révén, előbb vagy utóbb óhatatlanul magukkal ragadják az olvasót. A lendületes hosszú versek oldottabbak, közvetlenebbek, mint a rövidek, ám az azonos típusúak is más-más nézőpontból, más-más módszerrel, stílussal és eszközökkel közelítenek a valósághoz. S amit a tragédiákkal teli, halállal fenyegető emberi létezés törékeny szépségéről elmondani képes, az mind-mind biztató és ígéretes, figyelmet érdemlő költői pályát sejtet. Mondják, akkor ért valaki valamely nyelvet, ha már nem kell a sajátjára fordítania. Nálam az írás a nyitottságért folyó küzdelem, nekem az a kegyelem állapota, ha írhatok. Minden egyes költői alapállásnak - a "költőinek", a "költőietlennek", az "elragadtatottnak", a "gyötrődőnek" - megvan a maga égboltja, melyet teljesnek lát vagy zártnak gondol, pedig mindegyik csak esély a kegyelemre. A világot figyelve önmagamat, önmagamat figyelve a világot érteni meg. Ha ez a kötet utazás effajta égboltok alatt, akkor a végére érve fölsejlik: szabadok vagyunk. Hogy miért nem: erről szólt a könyv. TARTALOM: A gyűjtemény 5 Siesta 7 Uralmi térkép 8 Közelítés 9 Városszél 10 A külváros eső idején 11 Az erő megfeszítése 12 Az irányíthatatlan kiáltás 13 A sárga ház 14 Nyárközépi vers a régiek modorában 17 A tanítvány és a mester 19 Veszekedőkre 22 Anatómiakönyv 23 Ütés 24 "Széthull minden, nem tart a közép" 25 Maradványok 26 madár 26 milyen eső 26 most balatonra se lehet utazni 26 hazátlan vándor 27 hol van az a város 27 hol vagy azt 28 mert lehetne az, hogy felkapna 29 Wimbledon 30 miből fűtünk picikém 30 széthúzzák az életem 31 bárányfelhők 31 fehér az a lélek 32 szemző tibor lemezére 32 fogatlan buszok 33 bódy gábor filmképére 34 nem elég 34 amíg egy arcot belakunk 35 szád szemed 35 talán az ég 36 Hidegkonyha 37 Ausztria, avagy a felejtés 39 Az utazás 40 Két Kafka-töredékre 41 Szorult helyzet 42 A távolodó 43 December 44 A halál oly halovány 45 Prenatális, posztmortális 47 Nyár 49 A Szívkórház 51 Egy hétvégéd története 53 Kihátrálás a dolgokból 54 Üzleti ügyek 55 Milliók ködében 57 Önmegszólítás egy nagyváros közepén 58 Tréfa (Fortuna Minor) 60 Jogi traktátus 62 Akhilleusz munkába megy 63 Magánterület 65 1990. VIII. 14 67 1990. VIII. 15 70 1990. VIII. 16 73 1990. VIII. 17 75 1990/92 77 Egy új kor alkonya 81 Egy új kor alkonya 83 Hiszen már este van 94 Oltás 100
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 990 Ft

A termék megvásárlásával

499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó orpheusz kiadó
Kiadás éve1993
Oldalak száma:107
Súly100 gr
ISBN2399960239826
ÁrukódSL#2111674160
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 990 Ft

A termék megvásárlásával

499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Steve Berry: A Medici-hagyatékSteve Berry: A Medici-hagyaték